|
Kereszty András György: A szándék tisztaságán múlik mindenAhogy a régi bölcsesség is fogalmaz: a szív indulatától függ a cselekedet! A tudatosság iskolájában mindezekről, az ember hármasságában, három példán keresztül olvashatsz:
Samuné Bogyó Hajnalka: A bizalom jegyei a kézírásban – Madár VeraOsho Zen Tarot „Bizalom” kártyája (a Víz Lovagja) csodaszép lap: vakmerő ugrás az ismeretlenbe. Hittel, félelmek nélkül, annak tudatában, hogy bármi vár is ránk, képesek vagyunk helytállni. Élvezni tudjuk a változó körülményeket, s alkalmazkodni tudunk azokhoz.
Martinovich Tamás: Bizalom – bizalmatlanságA bizalom és a bizalmatlanság elsősorban az emberekkel fennálló kapcsolatainkra jellemző, és meghatározza a velük szemben kialakított magatartásunkat.
Domján Mónika: Bizalom és bőség kéz a kézben járnak„A kulcs a bizalom. Bizalom abban, hogy a világ nem akar bántani. Bizalom, hogy a sorsom kizárólag olyan történéseket hoz elém, amelyek a javamat szolgálják. Bizalom, hogy később megértem, mire tanítottak a most még értelmetlennek, igazságtalannak, fájdalmasnak, sőt tragikusnak ítélt események. Bizalom, hogy minden pontosan a megfelelő időpontban érkezik meg hozzám, semmit sem kell siettetnem.
Kárpáti Levente: BizalomAki, most valami spirituális, vagy ezoterikus írásművet vár tőlem, az teljes lelki nyugalommal lapozzon a következő szerző megnyilvánulásához, mert a felsorolt kategóriákban nem marad le semmiről. Ez ugyanis ízig-vérig gyakorlati kérdés, mondhatnám, hogy kishazánkban létkérdés, de nem érdemes, mert gyakorlati szempontból szinte kihalt, mint a peches őshüllő-família a meteorbaleset idején.
A bőség csatornáiMinden lehetséges, amit elhiszünk. Amit az agy el tud képzelni, azt meg is tudja valósítani.
Bevezető a jóga gyakorlásáhozTeljesen nyilvánvaló, hogy a XXI. századi Európában a jógának nem ugyanaz a szerepe, mint ami keleten volt az archaikus időkben. Egyrészt azért nem, mert az általános tudati elsötétedés következtében teljesen más a kiindulópont, aminek következtében a jóga célja is más szintre kerül, másrészt ha a szellemi megvalósítás nem a valóságos alapokra épül, akkor annak súlyos következményei lehetnek.
Spirituális tértisztításMindennap mosakszunk, zuhanyzunk, fürdünk – megtisztítjuk a testünket a mindennapi szennyeződésektől. Méregtelenítjük a szervezetünket, gyógyíttatjuk magunkat, ha betegek vagyunk. Vajon megteszed ugyanezt lakótereddel is? A környezeteddel, ahol élsz, laksz, vagy dolgozol? Nos, ideje elgondolkodni rajta, hogy miért vagy nyűgös, fáradt, unott, ha megérkezel otthonodba, a munkahelyedre. |
|
Bejelentkezés |
















